Kopernikusz

Nikolausz Kopernikusz (latinosan Nicolaus Copernicus, lengyelül Mikołaj Kopernik)
(Toruń, 1473. február 19. – Frombork, 1543. május 24.) lengyel csillagász.

Nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép kidolgozása, mely szerint a Föld és a többi bolygó kering a Nap, s a Hold a Föld körül. Kopernikusz az elmélet publikálásával forradalmasította az egész világképet és megalapozta Galilei, Kepler és Newton felfedezéseit.

Kopernikusz (eredetileg Koppernigk; Coppernich) 1473. február 19-én a lengyelországi Toruńban látta meg a napvilágot. Korán, már 10 éves korában árvaságra jutott, s ettől kezdve nagybátyja, Lukas Watzenrode nevelte, aki Fromborkban volt kanonok. 18 évesen a Krakkói Egyetemen kezdett tanulmányokat a csillagászat területén, majd 1496-tól 1500-ig Bolognában görögöt és matematikát tanult. Majd a Pádua-i és Ferrara-i Egyetemen az orvostudománnyal és a jogtudománnyal kötött közelebbi ismeretséget. Ferrarában egyházjogból doktorátust is szerzett. Hazatérése után Heilsberg várában, az akkor már püspök nagybátyja, Watzenrode háziorvosa és titkára lett. 1512-ben, amikor a nagybátyja meghalt, Kopernikuszt nevezték ki Warmia egyházmegye kanonokának, mely poszt élete végéig tisztes jövedelmet biztosított neki. A Német Lovagrend elleni háborúban ő szervezte meg Olsztyn védelmét. 1520-ban hivatalos elfoglaltságaitól visszavonult, s a fromborki székesegyház tornyában berendezett csillagvizsgálójában már csak a csillagászattal és a heliocentrikus világkép elméletével foglalkozott. 1533-ban Johann Widmanstetter Rómában előadást tartott a pápának Kopernikusz elgondolásáról, ami ekkor még nem találkozott pápai rosszallással. 1542-ben főként a wittembergi egyetem matematika professzorának, G. J. Rhäticusnak a rábeszélésére szánta el magát fő művének kiadására, ami 1543-ban Nürnbergben jelent meg, melynek egy példányát a legenda szerint halála napján, már öntudatlan állapotban kapta kézhez.

Kopernikusz görög nyelvtudása révén ismerkedett meg az i. e. III. században élt görög csillagász, a szamoszi Arisztarkhosz ideájával, mely szerint a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering. 1510-ben már nagy vonalakban az ötlet nyomán kidolgozta a heliocentrikus világmodellt, melyről szóló tanulmányát Commentariolus címen kéziratos formában terjesztett. A mű kiadásán ekkor még töprengett Kopernikusz. Egyesek szerint az egyháztól való félelme miatt. Ez igaz, de nem úgy ahogy gondolnánk. Ez még a reneszánsz és nem Galilei kora. Tehát nem az egyházi üldözéstől félt, hanem attól, hogy nevetségessé válik a kortársak, egyház és tudósok (ami, akkoriban majdnem ugyanaz) előtt. 1539-ben azonban felkereste Georg Joachim Rhäticus, akinek sikerült meggyőznie Kopernikuszt elmélete publikálásának fontosságáról. Sőt Rhäticus, Kopernikusz engedélyével 1540-ben egy rövid tanulmányban, Narratio Prima címen ismertette a lengyel csillagász fő művében a De Revolutionibus Orbium Coelestium-ban, Az égi pályák körforgásairól című könyvben kifejtendő nézeteket. Rhäticus 1542-ben Lipcsében kapott professzori állást, így a mű kiadásával kapcsolatos teendőkkel Andreas Osiander lutheránus papot bízta meg Nürnbergben. Osiander volt az, aki egy aláírás nélküli előszóban a heliocentrikus világképet nem a valóság leírásának, hanem csupán egy hipotézisnek állította be.

A De Revolutionibus hat könyvből áll. Az 1. könyv a Napközpontú modell általános ismertetése. A 2. könyv egy csillagkatalógust is tartalmazó csillagászati fogalomgyűjtemény és a csillagos ég bemutatása. A 3. könyvben a Nap látszólagos mozgása és a precesszió kerül megtárgyalásra. A 4. könyv a Hold mozgásával és fogyatkozásaival foglalkozik. Az 5-6. könyv az egyes bolygók hosszúság illetve szélesség menti mozgását írja le. Kopernikusz e könyvekben bebizonyította, hogy a heliocentrikus világkép – szemben Ptolemaiosz geocentrikus modelljével – egyszerű és logikus magyarázatot ad a megfigyelt égi jelenségekre, mint például a bolygók fényességének változása vagy a Hold fázisainak különbözősége. A Földnek a többi bolygó közé sorolásával Kopernikusz megszüntette az éles különbségtételt a földi és az égi történések között. A kopernikuszi felfedezés zsenialitása abban is megmutatkozott, hogy az összes matematikai nehézséget az euklideszi geometria segítségével oldotta meg, s az égitestek lehető legkevesebb mozgásával megmagyarázta a lehető legtöbb jelenséget. Kopernikusz felfogásának egyetlen hibája, hogy ragaszkodott a bolygók körpályájához. A szerző ezért is késlekedett művének kiadásával, mert a rendszerével kiszámított bolygópozíciók pontatlanabbak voltak a korábbiaknál, s ennek oka a körpályák feltételezése volt. (A problémát később Keplernek sikerült megoldania.) Sajnálatos tény, hogy míg Ptolemaiosz a teljes égi mozgást 40 kör felhasználásával vélte leírni, addig Kopernikusznak a pontatlanabb leíráshoz 48 epiciklusra (tehát többre) volt szüksége.

A heliocentrikus világkép, a matematika eszközeivel próbálta bebizonyítani, hogy a ptolemaioszi geocentrikus világképnél egyszerűbben és érthetőbben megmagyarázható az égítestek mozgása. A Földnek a bolygók közé sorolásával alapjaiban támadta az arisztotelészi fizikát és felborította a középkori scala naturae-nek, a dolgok hierarchikus elrendezettségének tételét. A De Revolutionibus … rövid idő alatt elterjedt Európában, 1566-ban Bázelben újra kiadták, de ennek ellenére a heliocentrikus világkép csak lassan hódított teret (részben azért mert Kopernikusz műve olvashatatlan volt). Az egyház is csak évtizedekkel később kezdte támadni a műben leírt nézeteket, s csak 1616-ban, az első Galilei-per idején tette a tiltott könyvek listájára másfél évszázadra. Mivel Kopernikusz elmélete ellentmondásban van az Ószövetség bizonyos verseinek betű szerinti értelmével, ezért már maga Kopernikusz is számított az egyházi kritikákra, melyet a következő megjegyzéssel igyekezett megelőzni: „a csillagászatot a csillagászok számára írják.” A katolikus és az evangélikus egyház azt támogatta, hogy a heliocentrikus világképben csak egy elvont matematikai modellről van szó. Galileo Galilei volt az, akit a modell valóságként való hirdetéséért az inkvizíció elítélt.

Források:

• Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994.
• Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 307. o. ISBN 963-9257-04-4
• Művek lexikona I. (A–He). Budapest: Magyar Nagylexikon. 2008.
• Michael H. Hart: 100 híres ember. Magyar Könyvklub 2003.